Jóna

Összegyűjtöttem a nemesi vonatkozásokat, melyekről itt részletesebben írok.

Magas rangú személyek a délnyugati részeken is találhatók:
- Jóna Orbán, Megyer település birtokosa (1549)
- Bálint a Batthyányi család familiárisa (levelei 1593-94) vagy
- István, a költő Zrínyi Miklós csáktornyai birtokigazgatója (levelezések 1633-34).
Bár ezen titulusok és az utóbbiak megtalált személyes használatú pecsétlenyomata ennél többet sejtet, nemességgel kapcsolatos iratokat - anyakönyvi bejegyzések, nemesi összeírások, dikajegyzékekben adómentesek listája - inkább az északkeleti területekről sikerült ezidáig fellelni.

Az első, dokumentumokkal még nem alátámasztott említés a gömöri térségre mutat:
1172-ből III. Béla első feleségével a Kárpát-medencébe került Jona nevű katona birtokos nemességének adományozása. Egyelőre nem igazolható, hogy a későbbi Jóna nevű családok közül bármelyik is a testőr leszármazottja lenne. De írtam már róla (például itt: Jóna, mint családnév), hogy vannak arra utaló jelek, melyek nem zárják ki ennek lehetőségét, de ezek még nem bizonyító erejűek.

Aztán évszázadokon át semmi, majd egy utalás Herpay Gábor debreceni főlevéltáros "Nemes családok Hajdú vármegyében (Debrecen, 1926)" könyvében, mely szerint Torna megyében (Gömör mellett) a XVI. és XVII. századokban a Jónák táblabírák voltak. Ők a királyi ítélőtábla bírái, kiket az előkelő birtokos nemesek közül választottak. Dr. Herpay Gábor iratanyagában mindössze egyetlen lap található debreceni levéltárban a könyvbeli Jóna családról.

Az első konkrétum, mely minden nemeseket összeíró gyűjteményben szerepel Nagy Ivántól Illéssy Jánoson át Kempelen Béláig, valamint a Királyi Könyvekben is:

1619. július 01-én Jóna István és János Szin birtokon helytartók "czímeres levelet" nyertek Bécsben II. Ferdinándtól (több címe volt, 1618-1637 közt magyar király). Egy hónappal később, augusztus 3-án kihirdetik a testvérek nemeslevelét Torna vármegyében. Nemesi névsorokban Jóna de Petry formában is szerepel.

Torna vármegye legrégibb nemesi összeirását az 1660-ik évi közgyülési jegyzőkönyv őrizte meg.
Torna megyei lajstrom - Függelék II. Torna megye nemessége a 17. században és a 18. század első felében:
Szin településen (15. o.)
az 1660. évi nemesi összeírás szerint az Armalisták között Jóna István, Tamás és Zsigmond taksások találhatók, 
az 1732-ben igazolt nemesek közt pedig Jóna István és János.

Az 1754-55 évi országos nemesi összeírásban
Gömör vármegyében Jóna Imre,
Tornában Jóna János, id és ifj. Ferenc, Gábor, Miklós, id. István és a taksások közt ifj. István vannak felsorolva. A tornai összeírás:

Az 1787-es II. József-féle népszámláláskor a férfiak körében a környéken Szin településen a legnagyobb a nemesek aránya - 41%, Jósvafőn 26%.

Torna megyei lajstrom - Függelék V. Torna megye Alsó járásának nemes családfői 1813-ban (19-20. o.):
Jósvafő -  Jóna Ferenc, István, valamint József özvegye,
Szin -  Jóna János, István, Ferenc, András özvegye és János özvegye,
mindannyian taksás megjelöléssel szerepelnek.

Innen került a család egyik ága Hajdúnánásra (Hajdu-Nánás, Hajdonicali Nánás) az 1700-as évek elején a kiváltságos hajdúk közé, onnan ifjabbik Jóna György Erdőbényére (Erdő-Bénye) 1730 előtt.

Herpay Gábor - Nemes családok Hajdú vármegyében (Db. 1926) című munkájában írta:
"Szín községből Erdőbényére került György s annak két fia János és István Erdőbényéről Hajdúnánásra. Nemesi bizonyságlevelet kapott a család Erdőbényére került ága Torna megyétől 1730 nov. 3-án és 1794, majd a hajdúnánási és hajdúhadházi ág 1808 dec. 16-án..."
Nos, Herpay a sok család anyagának feldolgozása közepette több hibát is vétett, ami a Jóna család szócikkét illeti - a kassai iratok ezt egyértelműen mutatják. Elkerülte figyelmét, hogy valójában két Györgyről van szó:
Szinből a családalapító idősebb György költözött Nánásra, ott három fia volt. Az ifjabbik György együtt nevelkedett Jánossal és Istvánnal Nánáson, és költözött fiatalemberként Erdőbényére (nem az apa), oda házasodott és ott igazolta nemességét 1730-ban.
Ezen bizonyságlevél alapján kérvényezték aztán a nánásiak, hogy ők is bekerülhessenek a Hajdú kerület nemesei közé. Ez azonban igencsak elhúzódott: 1776-ban lejegyezték a tanúvallomásokat, de még az 1790-es években is újabb iratokat kellett beadniuk, mire végül az 1806-08 között lefolytatott eljárás igazolni látta a családi összefüggéseket. A kihirdetésre további hónapokat kellett várniuk.

A debreceni Jóna családok között is voltak, akik polgárságuk mellett a cívis városon kívül a környékbeli településeken gyakorolták nemesi kiváltságukat.

A Partium vonatkozásai

- 1790-ben Jóna Sámuel Somlyón adót fizetett (akkor még Kraszna, ma Szilágy megye).
Somlyó, ma Szilágysomlyó (Şimleu Silvaniei - Rom)
- A 19. század elején található egy Jóna család Ugocsa vármegyében, ahol Jóna István birtokos Péterfalván.
Ma Tiszapéterfalva (Petrove) Ukrajnában a magyar-ukrán-román határ találkozásánál.
- Jóna András adómentes nemes, 1808-ban fordul elő a rátoni birtokos nemesség névsorában.
Ráton, ma Kraszna része (Crasna - Rom) Szilágysomlyó és Zilah között.
- 1841-47 között Jóna Sámuel közép-szolnoki esküdt - valószínűleg a somlyói Sámuel fia. 
(Ekkor ide tartozott Kraszna vármegye is - 1876-tól ezt az állapotot véglegesítették és létrejött Szilágy megye Zilah központtal.)

Jóna Bálint Máramarosszigetről személyesen hozta el nekem azokat a fájlokat, melyek a huszti református lelkész által fellelt técsői iratokról készültek: anyakönyvi összegző bejegyzések (indexek), nemességvizsgálati tanúmeghallgatások, kérvények a 18-19. századokból. Köztük egy rövid családfa kb. 1783-ból.
Ezen iratok alapján később (~1814) Gáspár és János técsői lakosok kérték Máramaros vármegyétől, hogy
" ... azon hiteles Testimonialist publikáltatván, mostani életbe lévő gyermekeink, de magunk részére is igazi Nemességünkről Szólló Bizonyság Levelet hiteles pecsét alatt adattni, bennünket s gyermekeinket e Megyebeli Nemesek Sorába beiktatni kegyesen méltóztasson."
A nemességigazolási perek (productionalis) tanúvallomásai és a családfatöredék igazolja, hogy a fentebb említett Jóna Sámuel kb. 1777-ben ment Técsőről Somlyóra, s ott Kraszna vármegyében bizonyította be nemességét. Unokatestvére István "Ugocsába nemesi szabadtságba él Péterfalván". Ő is 1777 körül költözött el Técsőről. Mivel a huszti-máramarosszigeti családok is onnan származnak, valószínűleg egymással rokoni kapcsolatba fűzhetők (lásd Técső - Partium családjait).
A 2019. június 4-re megszerzett 1802-es somlyói keltezésű irat és az azon lévő pecsétlenyomat egyértelműen igazolja, hogy "szini Jóna Sámuel tekintetes nemes Kraszna vármegye hütös assessora (esküdt bírája)" a Petriből nemesített és Szinben élő Jóna család leszármazottja. 
Így tehát az Összetartozás napjára kiderült, hogy a técső-huszt-máramarosszigeti és a gömör-tornai, s így a hajdúnánási családok is "egy vérből valók vagyunk".

Megjegyzések:

"A ma is hatályban lévő 1947. évi IV. törvény kimondja az örökletes nemesi rangok és más címek, így a vitézi cím megszüntetését és használatuk tilalmát. Ezzel a nemesség Magyarországon megszűnt."
Ez annyit tesz, hogy például névjegyen szerepelhet a titulus, de a hivatalos iratokban nem használható.
Ide kattintva olvashat a Wikipedián a törvényről.

A nemesi előneveket (praedicatum) kisbetűvel kell írni. Pl.: kricsfalusi (vagy kricsfalvi) Kricsfalussy Ferenc. (AkH 151.)

Egyes időszakokban, de legfőképp a 19. sz. végi - 20. sz. eleji nagy nemesi lázban sokan a családnevük végén lévő i-t lecserélték y-ra. Pláne, ha az illető hivatali pozícióval bírt, fontosnak tartotta ezt a környezete felé is kifejezni. Ez azonban csak a kivagyiság eszköze volt, tudományos alapja nincs:
- "Igazából az y csak az i írásváltozata volt (a Tiszától keletre i-vel, a Dunántúlon inkább y-nal írták ugyanazt az i hangot, jobbágyok nevében is). A 19. századra azonban a helyesírás egységesülésével ennek a tudata elhomályosult, és mivel sok nemes nevében volt y, azt hitték, ez a nemesség jelölője a névben." - dr. Sliz Mariann PhD, a nyelvtudományok doktora,  a névtan, nyelvtörténet és művelődéstörténet kutatója - egyetemi oktató, ELTE
A kommunista időkben ennek fordítottja történt, de azt az állami szabályozás kényszerítette ki.
- "Általában az -i képzős neveket ősi nemesi neveknek tartották (különösen akkor, ha -y-nal volt írva, holott ez csak táji sajátsága a régi helyesírásnak: a Tisza vonalától nyugatra az -y, attól keletre az -i írásmód volt a gyakoribb), s ezért igen sokan választották az ilyen típusúakat új névül a névmagyarosítók a XIX–XX. században." - Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája Bp. 2010. p10.